Van egy fogadó, vidám fogadó,

a söre, hej, finom!

A Holdbeli Ember is betért egy este

- tudjátok miért?

Hogy barna sört igyon!

A szolgagyerek macskája pedig,

ki inni szeret fenemód,

hegedülni se rest azon felül,

és húzza ám kegyetlenül

a talp alá valót.

Lakik még ott egy kis kutya,

egy tréfás kedvű eb:

ha jó az ivóban a hangulat,

a vendégekkel elmulat,

sőt, ő a legtüzesebb.

És van még egy kövér tehén,

akit feszít a gőg,

de a nótától megrészegül,

és rögtön táncra perdül,

az istálló előtt.

És ezüsttányér mennyi van,

s hozzá ezüstkalám!

Hogy vasárnap fényes legyen,

pucolják tisztességesen

már szombat délután.

A Holdbeli ember csak vedelt,

a macska vonója dalolt:

kanál, tányér asztal tetején,

idebent a kutyus, odakint a tehén

betyárul rúgta a port.

A Holdbeli ember az asztal alá gurult,

s elszunnyadott,

álmában itta tovább a lét,

míg rózsaszínű lett az ég,

s lementek a csillagok.

És szól a cicához a szolgagyerek:

"Ez részeg, mint a csap!

A Holdnak két paripája pedig

ezüst-zabolán berzenkedik,

és kelni szeretne a Nap!"

A macska erre úgy muzsikál,

akár a veszett fene,

a derék fogadós meg

a Holdbeli Ember fülébe kürtöli:

"Záróra, hallja-e?"

A dombra cipelik a Holdbelit,

s Lódítják, mint a batyut:

a Holdba, zsupsz!

Lovak ugranak, tehén szökell, mint kecskebak,

kanál, tányér odafut.

És tombol a macska, vonít a vonó,

a kerge kutyuska csahol;

tehén a lovakkal fejreáll,

a szálló vendég mind kiabál,

s kiszökken a paplan alól.

De aztén, durr! megpattan a húr,

lecsücsül tányér s kanál.

Tehén átugrik a Hold felett,

a kis kutyuska jót nevet,

hogy így végződik a bál.

A domb mögött letűnik a Hold,

s a Nap körültekint. 

Csodálkozik: node még ilyet!

Világos van, s az emberek

bebújnak az ágyba megint!